Közös út, közös siker, közös jövő
Ismerje meg a Prosperitati Alapítvány támogatottjainak sikersztorijait és tájékozódjon a legfontosabb híreinkről.
GalériaFókuszban az idegenforgalom – tájékoztató előadás Doroszlón (képek)
InterjúHarmóniában a természettel
Kancsár Márton, Szenttamás – Öntözőrendszerek, kapcsolható eszközök, földvásárlás A szenttamási Kancsár Márton gazdasága egy gondos, takaros tanya köré összpontosul. Egyben ez a hely a család állandó élettere is. A Prosperitati Alapítvá…
CikkKomoly lehetőségek rejlenek a dél-bánáti idegenforgalomban
Dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke: „Bár nagyon hasonlítanak a kiírt pályázatok a korábbi pályázatokra, lényeges különbség van köztük, a munkaigényes mezőgazdaság hozzáadott értékű gazdasági ágazatoknak…
CikkFélmilliárd euró a cél
Pásztor István elmondta, hogy az elmúlt huszonöt évben sokszor beszélt már a csantavéri színházteremben, de sosem volt még ilyen bizakodó mint most, hiszen bizakodása most teljes mértékben megalapozott. - Mögöttünk van már egy hároméves…
CikkJúlius elsejétől lehet pályázni a Prosperitati Alapítvány hetedik kiírási körében (videó)
CikkJúlius elsejétől lehet pályázni a Prosperitati Alapítvány hetedik kiírási körében
A második fejlesztési ciklusban ismét 800 ezer és másfél millió dinár között nyerhetnek el támogatást a jelentkezők. Másfél millió dinár támogatást is nyerhetnek a jelentkezők a Prosperitati Alapítvány legújabb, hetedik pályázati körében…
GalériaFókuszban az idegenforgalom – tájékoztató előadás Székelykevén (képek)
GalériaFókuszban a vállalkozások és mezőgazdaság Csantavéren (képek)
CikkGazdaságfejlesztési sikertörténet
Erzsébetlakon a közép-bánáti érdeklődők ismerkedtek a Prosperitati újabb pályázataival Nagy érdeklődés övezte a Prosperitati Alapítvány legújabb, hetedik pályázati körének kedden este megtartott ismertetőjét Erzsébetlakon a művelődési há…
GalériaFókuszban az idegenforgalom – tájékoztató előadás Erzsébetlakon (képek)
GalériaFókuszban a vállalkozások és mezőgazdaság Bácsfeketehegyen (képek)
GalériaFókuszban a vállalkozások és mezőgazdaság Topolyán (képek)
CikkHatalmas az érdeklődés
Fókuszban a vállalkozások és a mezőgazdaság címmel a Prosperitati Alapítvány szervezésébentájékoztató előadásokat tartanak a VII. pályázati körben megjelentetett pályázati kiírások kapcsán.
CikkA topolyai turizmusfejlesztő akciótervbe jól illeszkednek a Prosperitati pályázatai (videó)
CikkA topolyai turizmusfejlesztő akciótervbe jól illeszkednek a Prosperitati pályázatai
A Prosperitati Alapítvány VII. pályázati körében megjelentetett 10 pályázatot ismertették Topolyán az alapítvány ügyvezetője és munkatársai.
InterjúA vajdasági csokicsoda, avagy Gombóc Artúr beájulna
A nagyszülők konyhájában gyártották le az első csokoládéjukat nem egészen öt évvel ezelőtt, mára pedig a térség egyik legismertebb csokoládé-manufaktúráját mondhatják magukénak. A nemcsak az ízlelőbimbókat, de a szemet is gyönyörködtető…
