Közös út, közös siker, közös jövő
Ismerje meg a Prosperitati Alapítvány támogatottjainak sikersztorijait és tájékozódjon a legfontosabb híreinkről.
InterjúA szőlő zamatos utóélete
— A borkóstolók Vajdaságban még gyerekcipőben járnak, miközben Magyarországon már régi hagyományuk van. Május 24-ére és 25-ére nyílt napokat szervezünk, melyeken a környékbeli borászok pincéi tárt kapukkal várják a látogatókat, akiknek l…
Interjú„Ha már küzdünk, akkor küzdjünk itthon!”
A szabadkai kiserdő mellett, a családi otthon előtt levő területen működik Nagy Kanász László vállalkozása. A kétgyermekes édesapa öt évvel ezelőtt az itthon maradás mellett döntött, akkor indította be autómosóját, melyet az itthoni és…
VideóTöbbéves ültetvények, beruházás megvalósítása – Zenta (videó)
Terényi Gere Emese
CikkMentori nap az „Ötletből valóság” verseny résztvevőinek
Mentori napot tartottak ma Zentán az „Ötletből valóság” innovációs verseny résztvevőinek. A vállalkozási szellem megerősítését szorgalmazó versenyt a zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány szervezte. A versenyen középiskolás diákok és eg…
CikkMentori nap az „Ötletből valóság” verseny résztvevőinek
Mentori napot tartottak ma Zentán az „Ötletből valóság” innovációs verseny résztvevőinek. A vállalkozási szellem megerősítését szorgalmazó versenyt a zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány szervezte. A versenyen középiskolás diákok és eg…
VideóKapcsolható eszközök, beruházás megvalósítása – Horgos (videó)
Pilisi Attila
VideóFejlesztésekkel a zöldségkivitel növeléséhez (videó)
Muzslya
VideóKapcsolható eszközök, földvásárlás –Törökfalu (videó)
Györe Andor
VideóKapcsolható eszközök, földvásárlás, Pacsér (videó)
Cseke Mária
VideóTenyészállatok, kapcsolható eszközök, szántóföld – Mohol (videó)
Narancsik Nándor
InterjúAhol mindenki otthonosan érezheti magát
Egy kis nyugalomra vágyik távol a falu zajától, ám a külvilágtól mégsem teljesen elzárva? Akkor válassza a horgosi Túrú-tanyát, ahol 4,5 hektáros területen, zöld oázisban élvezheti a nyugalmat az autópálya és a regionális út között elter…
VideóÖntözőrendszerek, kapcsolható eszközök, beruházás megvalósítása, Tóthfalu (videó)
Csikós Árpád
VideóKapcsolható eszközök, földvásárlás – Felsőhegy (videó)
Surányi Hargita
CikkKözhangulat-mérgezés
Ki és miért nem örül a vajdasági közösséget érintő átfogó anyaországi fejlesztéseknek? Sertéstelep-átadóra vitték a gyerekeket biodíszletnek. Ezzel a címmel tudósított az Index magyar internetes hírportál a minap sorra kerülő doroszlói s…
VideóJuhász Bálint reagálása az Index cikke kapcsán (videó)
Az Index cikkében biodíszletnek nevezte a Holló Company épületmegnyitóján a gyerekeket A Prosperitati Alapítvány közleményben reagált Pannon RTV, Közügyek
CikkEgyetlen gyermek sem biodíszlet!
A Prosperitati Alapítvány reagálása Munk Veronika, az Index újságírójának cikkére Nem csak gyorsan lőtt és óriásit hibázott az Index újságírónője, hanem egy család becsületébe gázolt a március 12-ei sertéstelep átadójáról írott cikkéb…
