Közös út, közös siker, közös jövő
Ismerje meg a Prosperitati Alapítvány támogatottjainak sikersztorijait és tájékozódjon a legfontosabb híreinkről.
GalériaI. Vajdasági Magyar Digitális Napok
VideóKulcsár Tanoda – fejlesztő központ, Péterréve
InterjúAz orgonaépítő
Szerbiában Apró Tibor az egyetlen olyan szakember, aki orgonaépítéssel és -javítással foglalkozik. A mára ritkának számító, régi mesterségét Magyarországon tanulta, majd 2015-ben úgy döntött, hogy hazaköltözik Topolyára, és itthon kamato…
InterjúBármennyire ellenálló növények, fényre nagy szükségük van
A temerini Borda kertészetben a kaktuszok, pozsgások teleltetéséről tájékozódtunk Hogyan felkészülni a télre, ha a nyáron alaposan elszaporítottuk kaktuszállományunkat, vagy a tervezettnél is többet szereztünk be a mind „divatosabb" pozs…
CikkAz Újvidéki Vásár serlege Borsos Csabának
Az újvidéki 88. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron megtartották a hagyományosnak mondható jószágtenyésztők napját, amely úgy kezdődött, hogy osztályozták a kiállított állatokat. Borsos Csaba, az adorjáni Kontakt Kft. tulajdonosa, aki egybe…
VideóBandi – kézműves sörök, Kishegyes
CikkTörökkanizsa, a fűszerpaprika hazája
Szabó Róbert nagyban termeszti a piros aranyat – A szélsőséges időjárás a gazdák ellen dolgozik – Öntözés nélkül nem terem hasznot a föld A törökkanizsai Szabó Róbert családjában már több generációra visszamenőleg is termesztették a fűsz…
VideóMiért jó falun élni? – a padéi Égető család története
CikkSzállás és étterem nem csak gourmand-oknak
Topolyára került 2020 legjobb vajdasági szálláshelyének díja. Az elismerést az Utazó magazin által szervezett szavazás s egyéb szempontok alapján a Villa Gurman 024 érdemelte ki. Az ünnepélyes díjátadót Budapesten tartották meg, a legjob…
InterjúKétkezi munkával tették lakhatóvá
A kúlai ötgyermekes Ősze család a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően vásárolt házat Riportügyben kerestem fel az ősz első napján a kúlai Ősze Ferencet és Ibolyát, akik még itt-ott csinosítják ugyan családi házukat, de már évek óta l…
VideóArtemo fajátékok, Ada
Cikk„Ahová az emberek szívesen jönnek”
Gazdag kínálat várja a vendégeket a szabadkai Caritas pékségében, illetve cukrászdájában Hétfőn reggel megnyitotta ajtaját az Öt kenyér pékség, valamint a Blaha Lujza nevű cukrászda, amely a szabadkai Caritas keretében szociális vállalko…
InterjúA kenyér megváltoztathatja a világot
Az Öt kenyér pékség a hagyományok megőrzésére és a szociális felelősségtudatra helyezi a hangsúlyt Szeptember 20-án nyitja meg ajtaját Szabadkán a valamikori Zvezda mozi épületében kialakított Öt kenyér pékség és Blaha Lujza cukrászda. E…
InterjúEgy különleges tanya Bácska szívében
Népszerű kiránduló- és táborozóhely a kishegyesi Kátai-tanya Vajdaság-szerte ismerősen cseng a kishegyesi Kátai-tanya neve. Népszerű helyszíne ez osztálykirándulásoknak, különböző táboroknak, konferenciáknak és más rendezvényeknek. A fal…
VideóLigno Vivit – asztalosműhely, Hertelendyfalva
CikkÖtletek bőrre
Majdnem harminc éve készít táskákat a zentai Szokol Gábor . Vargabetűvel érkezett életébe a bőrdíszművesség: az első táska még egyszerű anyagból és hobbiból készült az akkori nagylányának. Nagy tetszést aratott a táska, Gábor pedig meglá…
